Jobb agyféltekés rajz Festészeti kurzus Gyerekfoglalkozások

Bemutatkozás

Huminilowicz Vanda vagyok.
Az Eszterházy Károly Tanárképző főiskolát 1997-ben kezdtem
2003-ban diplomáztam rajz-vizuális kommunikáció szakon.
2011-ben pedig mestertanárként rajz- vizuális és környezetkultúra szakon.
2004-ben kezdtem tanítani tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket
2007-től Szakközépiskolában és általános iskolában tanítom a rajzot,
majd ugyan ebben az évben kezdtem felnőtt csoportokkal foglalkozni
az intenzív rajz- és festészeti kurzusok keretén belül.
Két helyszínen tartok képzőművészeti foglalkozásokat gyerekeknek.
A tiszta figyelem, és a megérkezés a jelenbe, ezek fontosak nekem,
amikor foglalkozásaimon létrehozok egy teret az alkotáshoz,
erre törekszem. A szakmai tudásommal eszközt adok a kezedbe,
hogy kifejezd önmagad és visszatükrözlek, hogy lásd milyen gyönyörű vagy,
mikor felvállalod magad a feladatban.

Jobb agyféltekés rajztanfolyam

3 napos intenzív rajzkurzus, melyen Dr. Betty Edwards tapasztalatai alapján kidolgozott módszert alkalmazom.A kurzusom olyan gyakorlatok összessége, melyek abban segítenek, hogy a rajz és alkotási készségek igen rövid idő alatt felszabaduljanak.A rajzolás tanulható, tanítható képesség. "Minden, ami a mindenségben megvan, az benned is megtalálható".Ha megtanulunk belépni elménknek abba a részébe, amely elősegíti a kreatív, intuitív gondolkodást, megtanuljuk a vizuális művészetek alapvető ismeretét. Például azt, hogy hogyan vessük papírra azt ami a szemünk előtt megjelenik.Jómagam 22 éve rajzolok és festek, Hivatásos festőként ismerem az alkotás során bekövetkező különböző tudatállapotokat. Amikor a tudat aktivizálódik és szárnyal, olyankor képesek vagyunk megérteni a mélyebb összefüggéseket, melyek egyébként nem, vagy csak kivételes alkalmakkor tárulnak fel előttünk. A tanfolyamon felszabadított tapasztalások és képességek a későbbiek során, nemcsak a rajzolásban, hanem az életünk más területein is megjelennek, teljesebbé, tökéletesebbé téve alkotó emberi létünket.A kurzuson először elsajátítjuk a rajzolás öt alapvető részkészségét, majd megtöltjük művészi értékkel és műalkotásokat hozunk létre. Megtanuljuk a dolgokat másképpen megnézni és megtanuljuk, hogyan dolgozzuk fel a vizuális információt úgy, ahogy azt a művészek teszik.Biztos, hogy nagyon sok örömteli pillanatban lesz részed, miközben a benned rejlő alkotóerőt felismered és hagyod szabadon szárnyalni.
Ár: 28.000 Ft

vissza

következő tanfolyam:2012. február 24-26.

Festészeti kurzusok

A két napos intenzív festészeti kurzus során többek között elsajátítjuk a festészet technikai alapjait.A jól felépített gyakorlatok észrevétlenül, játékosan tanítanak az akrill és az olaj festék használatára.
Festés során megismerkedünk a színek világunk gyökeréig ható hatásaival s a színtan alapjai segítik megérteni ennek tudatos használatát. A tudatos kapcsolódás a színekkel, a festék technikai lehetőségeinek sokrétű alkalmazása egy olyan világba kalauzol amelyben magadra találsz. A tanfolyam barátságos légköre teret biztosít, ahol bátorságot merítve kibonthatod a Benned lévő Alkotót.
A tanfolyam eszközeit biztosítom melyben a festékeken kívül egy farost lemez és egy 30x40 cm alapozott festő vászon is benne foglaltatik.
Ár: 26.000 Ft



vissza02 következő tanfolyam: 2012. február 18-19.
Gyerekfoglalkozások

Az alkotás, ha felszabadult légkörben történik, gyógyító.
Az iskolákban a művészetekre általában kevés idő jut, mire belelendülnek, már vége az órának, vagy a nagy létszám miatt az esetleges felmerülő kérdések olykor megválaszolatlanok maradnak. Foglalkozásaimon a gyermekek képzőművészeti technikák megismerésével jártasságot szereznek az önkifejezésben. Gyakran használok zenei elemeket, mozgásos feladatokat, a testkép, énkép fejlesztésére, melyek képzőművészeti feladatokká kovácsolódva szinte észrevétlenül oldják a testi feszültséget.
A rituálék felélesztésével közösségi élmények részesei, fejlődik a környezethez való viszonyuk.
A környezettudatos formálódás, a tájékozódás a külső-belső terekben, a koncentráció fejlesztése, a relaxáció beépítése a mindennapi életbe.
Hogyan óvjuk és érezzük földanyánkat, védjük a természetet!
Ezek a 2 órás foglalkozások tapasztalataim szerint túlmutatnak a képzőművészeti órákon, nem csak festünk és rajzolunk, hanem megpróbáljuk átérezni, hogy maga az élet, a művészet
és az egészséges életvezetés a mi nagy műalkotásunk. A mai felgyorsult időben
a gyermekeknek szükségük lehet korhű praktikákra, hogyan értsék meg a mögöttes tartalmakat, és játékszabályokra, hogy az életjátékot eredményesebben tudják játszani.

Ár: 2.500 Ft/2óra

vissza03
jobb agyféltekés rajzolás, jobbagyféltekés rajz tanfolyam, holisztikus rajzolás, kreativ rajztanfolyam, jobbagyféltekés rajzolás, jobbagyféltekés rajztanfolyam, Betty Edwards, kreativ rajz, kreativ rajzolás, gyerek festészeti kurzus, gyermek festés, festő tanfolyam Jobb agyféltekés rajztanfolyam