Jobb agyféltekés rajz Festészeti kurzus Gyerekfoglalkozások

Bemutatkozás

Huminilowicz Vanda vagyok.
Az Eszterházy Károly Tanárképző főiskolát 1997-ben kezdtem
2003-ban diplomáztam rajz-vizuális kommunikáció szakon
2004-ben kezdtem tanítani tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket
2007-től Szakközépiskolában és általános iskolában tanítom a rajzot,
majd ugyan ebben az évben kezdtem felnőtt csoportokkal foglalkozni
az intenzív rajzkurzusok keretén belül.
Két helyszínen tartok képzőművészeti foglalkozásokat gyerekeknek,
és kéthetente vezetek rajzkört felnőtteknek a Thököly műteremben.
A tiszta figyelem, és a megérkezés a jelenbe, ezek fontosak nekem,
amikor foglalkozásaimon létrehozok egy teret az alkotáshoz,
erre törekszem. A szakmai tudásommal eszközt adok a kezedbe,
hogy kifejezd önmagad és visszatükrözlek, hogy lásd milyen gyönyörű vagy,
mikor felvállalod magad a feladatban.

Jobb agyféltekés rajztanfolyam

3 napos intenzív rajzkurzus, melyen Dr. Betty Edwards tapasztalatai alapján kidolgozott módszert alkalmazom.A kurzusom olyan gyakorlatok összessége, melyek abban segítenek, hogy a rajz és alkotási készségek igen rövid idő alatt felszabaduljanak.A rajzolás tanulható, tanítható képesség. "Minden, ami a mindenségben megvan, az benned is megtalálható".Ha megtanulunk belépni elménknek abba a részébe, amely elősegíti a kreatív, intuitív gondolkodást, megtanuljuk a vizuális művészetek alapvető ismeretét. Például azt, hogy hogyan vessük papírra azt ami a szemünk előtt megjelenik.Jómagam 22 éve rajzolok és festek, Hivatásos festőként ismerem az alkotás során bekövetkező különböző tudatállapotokat. Amikor a tudat aktivizálódik és szárnyal, olyankor képesek vagyunk megérteni a mélyebb összefüggéseket, melyek egyébként nem, vagy csak kivételes alkalmakkor tárulnak fel előttünk. A tanfolyamon felszabadított tapasztalások és képességek a későbbiek során, nemcsak a rajzolásban, hanem az életünk más területein is megjelennek, teljesebbé, tökéletesebbé téve alkotó emberi létünket.A kurzuson először elsajátítjuk a rajzolás öt alapvető részkészségét, majd megtöltjük művészi értékkel és műalkotásokat hozunk létre. Megtanuljuk a dolgokat másképpen megnézni és megtanuljuk, hogyan dolgozzuk fel a vizuális információt úgy, ahogy azt a művészek teszik.Biztos, hogy nagyon sok örömteli pillanatban lesz részed, miközben a benned rejlő alkotóerőt felismered és hagyod szabadon szárnyalni.

vissza

következő tanfolyam:2010. szept. 10-11-12.

Festészeti kurzusok

Ezen a 2 napos kurzuson a színtan alapvető ismeretei után elsajátítják a résztvevők
a tempera, az akrill és olajfestés technikáit és gyakorlatot szereznek az eszközök használatában. A festői nyelv lényege a szín. A szín nem színezett rajzot vagy formát jelent, hanem a világ gyökeréig hatoló színt, amely magában foglalja a természet érzékletes gazdagságát . A forma, a tér, a szín műveleteink keresztül érthetővé válnak az alkozás méllyebb rétegei. Festés közben sokkal közvetlenebb a teremtés, az alkotás élménye.

Ár: 25.000 Ft


Olajfestés alapismeretei

Ezen a másfél napos kurzuson a festővászon alapozást és az olajfestés technikáit sajátíthatják el a résztvevők.
Legközelebbi időpont: szeptember 3-4.

Ár: 12.000 Ft

vissza02 következő tanfolyam:2010. szeptember 18-19.
Gyerekfoglalkozások

Az alkotás, ha felszabadult légkörben történik, gyógyító.
Az iskolákban a művészetekre általában kevés idő jut, mire belelendülnek, már vége az órának, vagy a nagy létszám miatt az esetleges felmerülő kérdések olykor megválaszolatlanok maradnak. Foglalkozásaimon a gyermekek képzőművészeti technikák megismerésével jártasságot szereznek az önkifejezésben. Gyakran használok zenei elemeket, mozgásos feladatokat, a testkép, énkép fejlesztésére, melyek képzőművészeti feladatokká kovácsolódva szinte észrevétlenül oldják a testi feszültséget.
A rituálék felélesztésével közösségi élmények részesei, fejlődik a környezethez való viszonyuk.
A környezettudatos formálódás, a tájékozódás a külső-belső terekben, a koncentráció fejlesztése, a relaxáció beépítése a mindennapi életbe.
Hogyan óvjuk és érezzük földanyánkat, védjük a természetet!
Ezek a 2 órás foglalkozások tapasztalataim szerint túlmutatnak a képzőművészeti órákon, nem csak festünk és rajzolunk, hanem megpróbáljuk átérezni, hogy maga az élet, a művészet
és az egészséges életvezetés a mi nagy műalkotásunk.
A mai felgyorsult időben a gyermekeknek szükségük lehet korhű praktikákra, hogyan értsék meg a mögöttes tartalmakat, és játékszabályokra, hogy az életjátékot eredményesebben tudják játszani.

vissza03
jobb agyféltekés rajzolás, jobbagyféltekés rajz tanfolyam, holisztikus rajzolás, kreativ rajztanfolyam, jobbagyféltekés rajzolás, jobbagyféltekés rajztanfolyam, Betty Edwards, kreativ rajz, kreativ rajzolás, gyerek festészeti kurzus, gyermek festés, festő tanfolyam Jobb agyféltekés rajztanfolyam